Programok augusztus 13-14-én a Mátrában
Lássuk, mi közül választhatunk!
A Mátra ezúttal is bővelkedik a változatos programlehetőségekben. Érdekes túrák, veterán autók, feltöltő erdőfürdő – mindezek közül választhatnak azok, akik akár 1 napot vagy a szabadságukat töltik a Mátrában.
A következő hétvégére kellemes, nem túl forró időt jósolnak, így érdemes útra kelni.
Augusztus 13.: XI. Visontai veterán jármű találkozó
Gyöngyöstől alig 10 km-re, Visontán, szép környezetben, családias légkörű találkozóra várják a 30 évnél idősebb járművel rendelkező, versenyezni vágyó veteránosokat.
Nem tudom, mekkora hódolótábora van a veterán autóknak. Viszont az internetet böngészve megdöbbenve olvastam, hogy nem csak 1997 óta havonta megjelenő magazinjuk van a rajongóknak, melyben a Moszkvicstól az 1920-as években gyártott Rolls-Royce-ig mindenféle autót bemutattak már, de az év szinte minden hétvégéjére jut egy-egy oldtimer esemény: rally, börze, kiállítás, (nemzetközi) találkozó stb. Ki gondolta volna?
Ezen a szombaton Balatonfűzfőn és a Mátrában szemlélhetünk meg néhány modellt.
Engem lenyűgöz, hogyan változott az évek, évtizedek során az autók formája, színezése, színvilága, a felszereltségről nem is beszélve. Ezért is érdemes megcsodálni ezeket a különlegességeket.
Augusztus 13. Fényespusztai utazás – élménytúra az Északi-Mátra varázslatos fennsíkjain Parádsasvár – Parádfürdő között Demecs Norbival
Ezúttal Norbi könnyű, kevesek által ismert túrát ígér az üveggyártásról ismert Parádsasvár és a régi épületeiről (pl. Cifra Istálló és a Károlyi-kastély) híres Parádfürdő között. A túra kevéssé járt turista- és jelöletlen utakon vezet.
Ezúttal is érdemes Norbival tartani!
A túra főbb adatai:
Találkozási hely: Hubertus Panzió
Találkozó: 9:45 óra
Táv: kb. 10-11 kilométer
Nehézség: könnyű-közepes nehézségi szint
Útvonal: Parádsasvár – Fényespuszta – Bodony – Parád – Parádfürdő
Figyelem! Nem körtúra, de a két település között távolsági buszjárat közlekedik viszonylag gyakran.
Részletek: Facebook/I ♥ Mátra
Augusztus 13., szombat: Erdőmerülés a Mátra Mániával
Hogy mi az Erdőmerülés/erdőfürdő?
„Az erdőfürdő tulajdonképpen egy kellemes séta, a természet adta élmények tudatosan megélése, amelyben különböző relaxációs és közérzetjavító gyakorlatok segítenek.” (Forrás: Turistamagazin)
Várnak mindenkit, aki
– ingerültnek, fáradtnak, erőtlennek és feszültnek érzi magát
– nem alszik jól és képtelen lecsendesíteni a gondolatait, érzéseit
– vágyik arra, hogy a külvilág meg az összes gond legalább egy időre megszűnjön létezni
– szeretné érezni, hogy az erdő része és gyakorolni a tudatos jelenlét megélését, a lelassulást
Gyülekező: Mátraszentimre, Hotel Narád parkoló bejárata
Időtartam: kb. 90 perc
Kezdés: 10:00
Részvételi díj: 3.000Ft / fő (az ár tartalmaz egy limonádét)