A mátrai szállások és falusi vendégházak is megsínylik a koronavírus támadását
Eljött a Húsvét. A keresztény egyházban a farsangot a 40 napos böjt, majd a húsvéti ünnepkör követi, ami egészen Pünkösdig tart.
Január elején már tudtuk, hogy Kínában baj van, de nem foglalkoztunk vele, éltük a szokásos életünket. A koronavírus február végén, a farsang utolsó napjaiban robbant be az európai emberek köztudatába. Erőszakosan és gyorsan formálta át a gondolkodásunkat, életünket, március közepére megértetve velünk: vége van a boldog békeidőknek a Mátra vendégházaiban is.
Idén az április különösen szép oldalát mutatja: a szokásos bolondozás helyett, hetek óta száraz, meleg, napsütéses idő van, felhő alig az égen. A falusi vendégházak mégis üresen tátonganak. A koronavírus-intézkedések következtében szinte minden szórakozási lehetőség megszűnt: zárva tartanak a mozik, színházak, nincsenek rendezvények, kihaltak a bevásárlóközpontok. Az emberek home-office-ba, home-schoolba szorultak. A szociális élet a barátokkal, munkatársakkal a telefonbeszélgetésekre és videó chat-ekre korlátozódik. Nem lehet fitness terembe járni, a játszótereket lezárták, a parkokban a nem egy háztartásban lakók között min. 2 m távolságot kell tartani.
Ezért mindenkit hívogat, mágnesként vonz a természet, a Mátra. Az emberek a négy fal és a város keretei közül a szabadba, a természetbe menekülnének. Erdei vendégházakba vágynak, hogy szabadon sétálhassanak, kirándulhassanak, bringázhassanak.
Húsvét a Mátrában?
Az iskolai szünet és a Húsvét a tavasz egyik kiemelt turisztikai időszaka. Ilyenkor családos és egyéni túrázók ill. a nyaralótulajdonosok tömege árasztja el a Felső-Mátra településeit (Galyatető, Mátraszentistván, Mátraszentlászló, Mátraszentimre, Fallóskút). Az emberek szeretik megélni az első meleg tavaszi napokat és az üde-zöld színben játszó erdő látványát. Az önkormányzat kézműves foglalkozásokkal, a környezet számtalan kirándulási lehetőséggel kecsegtet. A Kék túra a Kétkerék Vendégház előtt halad el, de több egyéb turistaút közül is választhatunk. Mindenki igyekszik már jó korán mátrai szállást foglalni erre a pár napra. (A Kétkerék Vendégházhoz, például, 2019 szeptemberében érkezett az első foglalás Húsvétra.)
A Felső-Mátra lakosainak kb. 90%-a a turizmusból él. A nagy ünnepek, a hosszú hétvégék, azaz a kiemelt időszakok jelentik a szolgáltatóegységek (vendégházak, szállodák, vendéglők stb.) számára a fő bevételi forrást.
Most mégis arra kényszerültünk, hogy lezárjuk a látogatók elől a vendégházainkat, közterületi parkolóinkat, játszótereinket. Az éttermekből csak elvitelre lehet ételt rendelni, a magánboltok többsége, rendhagyó módon, most az Ünnep teljes időszakára vagy nagy részére zárva tart. Ezek az intézkedések azt a célt szolgálják, hogy a vírus ne terjedjen tovább a falvaink idős tagjaira. Nem kevésbé fontos szempont, hogy ezzel elősegítsük a vírus mihamarabbi legyőzését, a gazdaság, az emberek életének gyors helyreállítását.
A következő helyszínek nem látogathatók a Kétkerék Vendégház és a mátrai szállások környékén a hosszú hétvégén:
Zárva tart Húsvétkor Fallóskút, a híres zarándokhely
A Húsvét a kereszténység legnagyobb, Krisztus halálának és feltámadásának ünnepe. Ilyenkor nem csak Rómát, a Szent Péter teret keresik fel tömegesen az emberek, de a magyarországi vallási kegyhelyeket is.
A Mátraszentimréhez tartozó fallóskúti Béke királynéja templomot, az ország minden tájáról számtalan zarándok látogatja meg ebben az időpontban. Ezt a kápolnát, egy, a közeli Hasznos településen élő istenfélő asszony látomásai alapján építettek 1947-ben az itt található forrás mellé. Bár a kegyhely a folyamatos bővítéseknek köszönhetően ma már akár 1000 fő befogadására is alkalmas, idén, csakúgy, mint az ország többi temploma, üresen áll. Az elmúlt hetekben, az iskolákhoz hasonlóan, az egyház is gyors digitális átalakuláson ment át. A mátraszentimrei templom online megtekinthető húsvéti miséit is a Szent Imre Baráti Kör közösségi oldalán hirdették meg.
Zárt kapuk a Három falu templománál, a Kétkerék Vendégház Vendégeinek kedvelt kirándulási célpontjánál
A Mátraszentlászló határában, a Sípark szomszédságában található Három falu temploma is zárva tart idén Húsvétkor. Az egyszerű, de különleges hangulatú épület nem látogatható, csak a 2015-ben, közösségi adakozásból megvalósított stációk járhatók körbe. A tűzzománc stációk a műútról a templomhoz vezető lépcsőkön felsétálva tekinthetők meg, a haladási irányt sorszámok jelzik.
Zárva tart a Galya-kilátó a húsvéti ünnepek alatt
A 2015-ben átadott Galya-kilátó a Mátra egyik legnépszerűbb kirándulási célpontja, melyet hétvégenként akár 1000 fő is felkeres. Egészségmegóvási megfontolásokból a kilátó ezen a hosszúhétvégén nem látogatható.
További lezárt turisztikai célpontok a Mátrában:
- Sástó
- Adrenalin Park
- Kékestető
- Mátraháza
- Farkasmály
Mit csinál egy Vendégház tulajdonosa a járvány idején?
Sok mindent. 🙂 Igyekszik a helyzet pozitív oldalát nézni.
Körbenéz a portán és sorba veszi a ház körüli évek óta elhalasztott, elvégzendő munkákat. Rendet rak. (Lehet, nem lesz elég ez a pár hónap arra, hogy mindent megcsináljon!)
Több időt tölt a gyerekeivel: a home-school különösen elősegíti ezt. 🙂
Együtt reggelizik és ebédel a családjával.
Főz a családjára.
A saját lakásának (nem csak a vendégháznak) a takarítására is több idő jut. 🙂
Kenyeret süt (mivel nincs pékáru-kiszállítás)
… Azon gondolkozik, milyen régen vágyott már arra, hogy szabadságra menjen. Bár azt nem határozatlan időre és nem külsű kényszer útján képzelte el…